Társadalmi szerepvállalás – nem csak nagyvállalatoknak

 Hírek  |   2013. szeptember 09., hétfő
A lakosság számára egy vállalat sikere nem feltétlenül az üzleti eredményein mérhető, vagy hogy milyen ütemben terjeszkedik, hanem azzal is, hogy miként szolgálja a közösséget.

Így napjainkban a piacon meghatározó üzleti tevékenységet folytató cég számára szinte kötelesség a társadalmi szerepvállalás. A társadalmi szerep-, vagy felelősségvállalás (röviden CSR) mára üzleti fogalommá vált. Azok a cégek fektetnek nagy hangsúlyt és energiát ilyen kötelezettségekre, melyek figyelembe veszik a társadalom érdekeit, tekintettel vannak a tevékenységük által kifejtett társadalmi, környezeti, művészeti, stb. hatásra, így ennek megfelelően alakítják működésüket.

Nagyvállalatok már jó ideje tudatosan terjesztik ki e tevékenységüket a lakosság felé, ezekre jelentős összegeket fordítanak, sok esetben önálló csoportot hoznak létre. Az utóbbi időben azonban kisebb cégek részéről is megnőtt az aktivitás, hiszen nem kell mindenáron költséges tevékenységekre gondolni, ha a társadalom számára hasznosak szeretnénk lenni. Lehetne sorolni a számtalan lehetőséget a szelektív hulladékgyűjtéstől az intézmények (pl. iskola) felújításáig, a hasznos – és nagyon sok esetben költségektől mentes – tevékenységek száma szinte meghatározhatatlan.

Sokan úgy vélik, hogy a cégek részéről ez az egész nem más, mint figyelemfelkeltés, reklám, azonban egy egyszerű megjelenés mellett mégis többet ad, mivel értéket teremt, formálja a gondolkodásmódot mind a közösségben, mind saját munkatársaink körében.

Az Amrest a társadalmi szerepvállalást már jó ideje fontos küldetésnek tekinti. Példaként említhető, hogy a Starbucks kávézókban fair trade kávékat árusítanak, így támogatva a fejlődő országok kávéültetvényein dolgozók igazságos javadalmazását, vagy például a saját dolgozóik önkéntes tevékenységét, ahol évről évre segítenek az erdők tisztításban vagy játszóterek felújításban.

Cégük azonban idén a társadalmi felelősségvállalás egy új szintjére, területére lépett. Ez a fogyatékos emberek alkalmazása és integrálása a munka világába. A KFC étteremlánc megpályázta a Fogyatékosság–barát munkahely elismerést. Ezt a kitüntető címet az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az American Chamber of Commercein Hungary és a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület a Salva Vita alapítvánnyal közösen ítéli oda a pályázati feltételeket sikeresen teljesítő cégek számára.

Már jó ideje fontosnak tartják, hogy leképezzék a vásárlóik körét, azaz, hogy azon sokszínűséget visszatükrözzék dolgozói állományuk összetételében is, mint amelyet a vásárlóik jelentenek. Így alkalmaznak például diákokat, nyugdíjasokat, de kiemelt figyelmet szentelnek a fogyatékkal élő emberek munkához jutására és visszaintegrálására a munka világába. Stratégiai programjuk fontos részét képzi, hogy az irányadó vállalati alapelvei mellett – melyek meghatározzák mindennapi munkájukat és emberi kapcsolataikat – elkötelezettséget vállaljanak a fogyatékos személyek toborzására, hosszú távú foglalkoztatására, megtartására, illetve a szervezet dolgozóinak szociális érzékenységének növelésére. Hisznek abban, hogy az Alapértékeik és Irányelveik teljes körű betartása eredményeként vállalatuk a társadalom egészére pozitív hatást gyakorol. Ezt kiemelten fontosnak tartják, hiszen cégük egyre növekszik, ezáltal egyre jelentősebb befolyással bír a társadalomra, a mára már mintegy 700 dolgozójukon keresztül. Napi szinten gyakorolják a dolgos hétköznapokban a Tolerancia, Esélyegyenlőség, Példamutatás és Integráció irányelveket.

Ezen elvek elsajátításához munkavállalóiknak természetesen segítséget is nyújtanak, hiszen az egész szervezetet megmozgató programon belül vállalták, hogy képzéseken, belső kommunikációkon, belső újságjukon, valamint számos egyéb csatornán keresztül érzékenyítik kollégáikat, formálják szemléletüket, hogy befogadóbbá, toleránsabbá váljanak, és segítsék a megváltozott munkaképességű dolgozók beilleszkedését. Mint cég, küldetésüknek tekintik, hogy a magyar piacon más vállalatok számára is mintaként szolgáljanak, és egyre többen kövessék gyakorlatukat, mely elkötelezettségüket az EU-Csoport a saját CSR tevékenységeivel együtt csak támogatni tudja.

Német Gábor
marketing vezető

forrás: gazdasagiradio.hu