Magda-lak helytörténeti gyűjtemény Tornyos

 Hírek  |   2018. november 19., hétfő

Nem sokkal azután, hogy létrejött a „Magda-lak” Tájház Egyesület Tornyoson, 2016-ban, a helytörténeti gyűjtemény is megnyitotta kapuit a látogatók előtt.

Magda-lak helytörténeti gyűjtemény TornyosSzabó Magda, nyugalmazott óvónő, magángyűjteménye 50-60 évnyi gyűjtőmunka eredménye. Először 1990-ben tett kísérletet egy tájház megalapítására, azonban terve csupán 2013-ban valósulhatott meg. Ekkor saját telkén, a lakóházához tartozó, különálló épületegyüttes egyik helyiségében egy huszadik század eleji paraszti szobabelsőt rendezett be, majd gyűjteménye és anyagi lehetőségeinek növekedésével további négy helyiséget alakított ki. Szabó Magda gyűjteménye törzsanyagát saját és férje elődeinek használati tárgyai és bútorai alkotják, így a kiállítás egyaránt tartalmaz bánsági, tiszaszentmiklósi és bácskai, csantavéri anyagot is, ugyanakkor helyi és Tornyos környéki önkéntes felajánlások folytán tára folyamatosan bővül. A fenntartó, szándéka szerint, egy huszadik század eleji háromosztatú parasztház szobabelsőjének kialakítását és egy azonos korabeli polgári lakás berendezését tűzte ki célul, mindezt kiegészítve egy parasztcsalád mindennapi életéhez szükséges eszközök bemutatásával és azok tároló helyiségeinek kialakításával.

A kiállítás az anyagi kultúra megjelenítésén túl jelentős folklóranyag felelevenítésére, megismerésére is invitálja a látogatót. A parasztház bejárati ajtaja mellett elhelyezett szentkép, Szent Illés próféta ábrázolása a népi vallásosság egy szegmensére világít rá, amely tárlatvezetőnk tolmácsolásában így hangzott:

„…annak kötelezően kin kellett maradni, nem vót szabad bevinni a házba, mindig azon veszekedtem vele (értsd a nagyapával), hogy há, de takarításkó a többi szentkép bent van, ezt mé hagyjuk mindig kint (- na miért? ) hát azér mer az Illés a tüzes szekérre jön, hát az égdörgés, villámlás az, a tüzes szekér és őneki az a dolga, mer a szekérrel viszi a dörgést, tehát, hogy védje a házat meg a bentlakókat a villámcsapástól, égdörgéstől, ezért kötelezően neki kint kellett, legyen a házon kívül”

(Szabó Magda, 2018.11.13.).

Forrás: ertektar.rs